Cikkek, írások, interjúk, publikációk

Hygge

Egy kis olvasni és elgondolkodni való: Számomra fontos, hogy már ismert tartalmakat új köntösben közvetítsek a tréningjeimen, coaching folyamataimban, de az is cél, hogy új gondolatokat ébresszek. Kezem ügyébe került egy könyv, amit így karácsony és szilveszter idején különösen aktuálisnak éreztem. A címe: hygge. A hygge (ejtsd: hügge) egy dán szó, mely annyit tesz: "jóllét". A hygge egy filozófia, egy életmód, egy szemléletmód, az élet szépségeinek tudatos keresése: gyönyörködni a bennünket körülvevő egyszerű dolgokban, élvezni a barátok társaságát, jelen lenni a pillanatban - és nem csak beszélni róla, lefotózni vagy átrohanni rajta. Nemcsak a Skandináv országokban, de Nyugat-Európában és Amerikában is elterjedt szokás rendszer. A hygge • egyfelől befelé figyelést, elmélyülést jelent, • másfelől pedig a külvilággal kialakított kapcsolatunkat. Mindkettő tudatos döntés eredménye. A hygge-ző úgy dönt, hogy kellemesen akarja érezni magát és ezért tesz is. Odafigyel az apró, finom dolgokra és történésekre, a figyelme a jón van. Élvezni egy kávé izét, bevackolni magunkat egy jó könyvvel, csodálni a természetet stb. Ez talán többeknek ismerős is. És most lehet, legyintetek, hogy mi ebben az izgalmas. Szerintem ez is megér néhány percet. Gondold végig, nálad hogy is van ez. Szeretsz egyedül lenni, tudod élvezni az életet, a jó dolgokra fókuszálsz, hol érzed magad biztonságban, mit teszel azért, hogy jól érezd magad, van saját kis kuckód, ahol feltöltődsz. le tudsz csendesedni és tudsz befelé figyelni? Engem azonban inkább a hygge másik oldala gondolkoztatott el, nevesen, az, hogy hogyan tudjuk másokkal is jól érezni magunkat. "Egy mondás szerint: Minden ember, a környezetében levő 5 ember átlaga", azaz nagyon fontos, hogy kikkel vesszük körül magunkat, kiknek engedjük meg, hogy hatással legyenek ránk, hogy befolyásolják a hétköznapjainkat. A hygge szemléletben nagyon fontosak a minőségi emberi kapcsolatok. Amikor hygge-zünk, akkor 3-5 ember jön össze. Olyanok, akik kedvelik, becsülik egymást vagy a hygge során ezt tanúsítják egymás felé. Mindenkire figyelnek, érdeklődnek egymás iránt, mindenki szót kap, senki nem rekesztődik ki. Így egymást emelik és töltik fel. Nem cél a versengés, rivalizálás, a dicsekvés, a másik fölé emelkedés, a monologizálás, a szereplés, a magukat fókuszba állitás. Megvédik egymást a saját zajuktól. A hugge értékei: • jelen pillanat örömeit megélni • megelégedettség, biztonság megteremtése • időt és módot találni arra, hogy meghallgassuk egymást, hogy elvonuljunk a hygge menedékébe • alapvető egymás felé a bizalom • elégedettség (az élet jó) • optimizmus • jelenlét, pillanatban levés • elfogadás • egyensúly • önfeledtség • odafigyelés (forrás: harmónia dán módra) A saját életünkről mi döntünk. Te milyen életet szeretnél magadnak? 2o18-ban szeretnénk a hygge - egyfajta - magyar mozgalmát elindítani és tréningjeinkkel segíteni mind a saját belső béke megtalálását, mind a közösségi kommunikáció, egymás elfogadása, optimizmus, harmónia terén.
Szabó Emese lovas tréner, coach

Te is azok közé tartozol akik szeretnek félni?

Valahogy mindig sikerül indokot találnod arra, hogy egy-egy segítő lehetőség miért nem lesz jó mégsem számodra? Ha így van, akkor a LOVAS TRÉNINGJEINK Neked szólnak. Tudom..., félsz a lovaktól, láttál már olyat, akinek volt lovasbalesete, túl drága, hétvégén van/hétköznap van, hideg van/meleg van stb. És akkor újra felteszem a kérdést: szeretsz félni? Ha erősebb benned a változtatás szándéka, mint őrizni a problémáidat, akkor a lovas tréning vagy a lovas coaching segíteni tud. Nem kell lóra ülnöd, semmi olyat nem kell megtenned, amit nem szeretnél. De LEHETŐSÉGed van arra, hogy szembenézz a szorongásaiddal, oldd a blokkjaidat, kialakíts egy minőségibb életet magadnak. Szeretettel várunk!
Szabó Emese lovas tréner, coach

Konfliktusok

A konfliktus, különbözőségek eredménye így gyakorlatilag életünk konfliktusok közepette zajlik, mégis nagyrészüket észre sem vesszük, rejtve maradnak vagy nem telítődnek érzelmekkel/indulatokkal, ezért nem fordítunk rájuk figyelmet, nem szánunk rájuk időt. Máskor meg olyan helyzetekbe kerülünk, amelyek bosszantanak, indulatokat váltanak ki, vitára inspirálnak bennünket, ezek során ütközünk mások véleményével, konfliktusként éljük meg a kialakult helyzetet.
Miután konfliktushelyzetekben jellemzően az érzelmeink működtetnek bennünket és partnerünket is, így ilyenkor csak kis mértékben vagyunk képesek probléma-megoldók, racionálisak lenni, inkább az érzelmek kiadása vagy éppen visszafojtása köti le energiáinkat. Mik is azok a tényezők, amik konfliktus helyzeteink mögött húzódnak, mint kiváltó okok?

Konfliktus okok
Időnyomás
Félreértés (nem egy nyelvet beszélünk a Megrendelővel)
Szimpátia hiány
Generációs különbség ("Nekem egy fiatal ne mondja meg...")
Túlterheltség
Eltérő érdekek és ezek rejtve maradása
Érték különbség
Pozíció el nem fogadása
Rossz hangulat
Harag
Pénzhiány
Biztonságérzet hiánya
Bizalmatlanság
Felkészületlenség, hozzá nem értés stb.

A kialakult konfliktusokat különböző módon kezeljük vérmérsékletünknek, pillanatnyi hangulatunknak, érdekeinknek, helyzetünknek megfelelően. Választásunk az esetek nagy részében nem tudatos, indulataink vezetnek bennünket. Thomas Killman szerint 5-féle módon működhetünk a konfliktushelyzeteinkben, melyek fejleszthetőek is. - önérvényesítés, versengés - kompromisszum-keresés - elkerülés - alkalmazkodás és a - probléma-megoldás

A konfliktusok kezelhetősége

A versengő: "Győzni akarok!" Célja, hogy az ő elképzelése érvényesüljön minden áron. Akár a másik fél rovására, kárára is.
Az alkalmazkodó: "Túl lenni rajta" Célja, megtenni azt, amit a másik fél mond, magas szinten együttműködő, de saját érdekeit nem tudja vagy adott helyzetben, nem akarja érvényesíteni.
Az elkerülő: "Kimaradni belőle" Célja, észrevétlennek maradni a konfliktus helyzetben, ha lehet el is hagyja a helyszínt.
A probléma-megoldó: "Oldjuk meg!" Célja, magas együttműködési szint mellett, saját érdekeit, céljait érvényesíteni, és így közös, (konszenzusos), hosszú távú megoldást találni.
A kompromisszumkereső: "Alkudjunk!" Célja, rövid távon kezelni a helyzetet, kölcsönös engedményekkel.

Árulkodó mondatok a konfliktuskezelés hogyanjáról Mondataink konfliktus helyzetben jellemeznek bennünket. Megmutatják, hogy milyen módon kíséreljük meg érdekeinket érvényesíteni vagy éppen csak túlélni a kialakult helyzetet, elárulják érzelmeinket és a gondolkodásmódunkat.

Íme néhány tipikus mondatunk:

Versengés : Változatlanul az a véleményem......Egészen világosan meg kell mondanom....Ha nem csinálod meg, én... Jobban tennéd, ha..........! Tedd, ahogy mondom, mert...!

Probléma-megoldás: Nézzük meg együtt..... Az talán kölcsönösen elfogadható...... Ez én álláspontom............... És mi a te álláspontod? Hogyan tudnánk megoldani.........? Mi az alapvető probléma?.....

Kompromisszum keresés: Keressünk egy gyors megoldást..........Elfogadom, hogy ez így legyen............. ha Te elfogadod, hogy.........Fele-fele......... Elégedj meg azzal........ Hajlandó vagyok megtenni, ha Te.............

Elkerülés: Ez nem az én asztalom..........Ebbe inkább nem mennék bele.....Beszéljünk róla később..............Nem vagyok felhatalmazva, hogy............Nem vagyok abban a helyzetben, hogy vitába szálljak.....Nem értem a kérdésed.........

Alkalmazkodás: Egyetértek azzal, hogy..........El tudom fogadni, hogy.........Úgy teszem, ahogy mondtad........Nem akartalak megsérteni............. Csatlakozom....... Én is úgy gondolom...................

Tanulható-e a konfliktuskezelés?
A konfliktusok bizonyos szintig kezelhetőek, az ahhoz szükséges személyes bázis fejleszthető pl: Tréningek vagy Ló asszisztálta tréningek segítségével. Ezeken a programokon konkrét konfliktushelyzeteket dolgoznak fel a résztvevők, a helyzetgyakorlat-elemzés agy lovas feladatok módszerével. Ennek segítségével szakaszokra bontják a történéseket, és így megállapíthatóak az okok, beazonosíthatóak az érzelmek, és közösen kezelési lehetőségeket keresnek a résztvevők. A feldolgozáshoz szükséges kiegészítő témakörök pl.
Kommunikáció, erőszakmentes kommunikáció, Önkontroll, Tranzakció-analízis vagy Érzelmeink kifejezése, Mobbing, Mediáció. Vannak azonban olyan visszafordíthatatlannak tűnő helyzetek, ahol már a felek nem állnak szóba egymással, ilyenkor segít a Mediáció.
A konfliktusba került emberek közti kommunikáció számos esetben és helyzetben eredménytelen. A felek magatartását a gyanakvás, a félelem, a harag irányítja, és ez megakadályozza a tisztánlátást azt, hogy felismerjék saját érdeküket. A mediátor úgy irányítja a kommunikációt, hogy végül a résztvevők feladják merev, előítéletes álláspontjukat, és más szempontból látják a problémát, így kiléphetnek az addigi parttalan vitatkozásból, eredménytelenségből. Ezt a folyamatot sokszor pusztán a mediátor jelenléte is beindítja. A szakember fő feladata, hogy pártatlanul, lehetőleg észrevétlenül terelje a beszélgetést a megértés felé, az egyezség meghozásának irányába.
Szabó Emese lovas tréner, coach

Ahol elfogy a tudás, ott kezdődik az erőszak

Egy lovas annál gorombább a lóval, minél nagyobb a személyes becsvágya és minél kisebb a tudása." (Padhajsky tábornok) Én a másik oldalt is szeretném a figyelmetekbe ajánlani. Egyre többször hallok embereket úgy nyilatkozni, hogy ők bizony spirituálisan, minden erőszak nélkül képzelik a lovakkal való munkát. a pálcát fölöslegesnek tartják és affektálva, gügyögve kommunikálnak lovukkal. Nyilván mindenki azt tesz a lovával - bizonyos határok között -amit akar. Azonban tudomásul kell venni, hogy a lovazás veszélyes üzem. Ha nem ismered, és nem tartod be azokat az 5o-6o millió éves Természeti törvényeket, ami mentén a lovak működnek, amit értenek, akkor komoly sérüléseket szenvedhetsz. Akár halállal is végződhet a kapcsolat. • A lovak értik az érintést • Meg tudják különböztetni a gyenge érintést az erőstől, a dühből érkezőt a határozottól. • A lovak hierarchiában élnek és biztoságérzetük függ attól, hogy tudják hol a stabil helyük • A lovaknak vannak saját érzéseik, nem pusztán a miénket veszik át. • Vannak nehezen alkalmazkodó lovak, akik az ember finomkodását gyengeségnek értékelik. • A ló kényelmes állat, ha rajta múlna, akkor legelne és pihenne egész nap kis játékkal megtűzdelve. • A ló közösségben, csoportban él • A lónak szüksége van az irányitásra • A ló folyamatosan teszteli a vezetőt • A lovaknál az a vezető, aki a másikat (el)mozgatja Szó se róla, én is nünükézem Bárót. Tehetem ezt azért, mert 8 éve, gyakorlatilag mindennap vele vagyok. Vezetőnek és barátnak tart. Bízik az emberekben, és ha választhat, akkor ő az ember társaságát választja többnyire a lovaké helyett. Többnyire. Mert van, hogy nem és faképnél hagy. Akkor meg kell mutatnom, hogy én vagyok a vezető. Újra kell rendezni a kapcsolatunkat. Nem spirituálisan, hanem a napi realitásban, az ő nyelvén. Minek, hány balesetnek kell ahhoz történnie, hogy megtanuljuk a lovak viselkedését, hogy megértsük, miből áll a lóságuk? Sok helyre járok lovakat képezni, látok és beszélgetek. Az rendben van, hogy a tulajdonosok szeretik a lovaikat, mindent megadnak a kedvencnek, divatos szerszámokat és kiegészítőket vásárolnak nekik, emberi tulajdonságokkal ruházzák fel őket. Azonban azt is tudni kell, hogy ha nem úgy szeretjük és tartjuk őket, mint ami számukra megfelelő, akkor időzített bombákat nevelgetünk. Ezért, • nem lehet egyedül, társállat nélkül tartani lovat • izomépítés nélkül nem etikus a hátukra ülni • szoktatás és képzés nélkül balesetveszélyes felülni rájuk • a jutalomfalat nem pótolja a biztonságot • a kiszámíthatatlanság, a hangulathullámzás összezavarja és bizonytalanná/agresszívvé teszi őket • a hierarchiában a pozíciónkat nekünk kell megalapoznunk és időről időre megerősíteni • a vezetőt és nem a jutalomfalatot kell lássák bennünk. Meg kell tanulnunk lovaink viselkedését a helyén kezelni, mert a városiasodásnak köszönhetően, nem szerves részei a mindennapjainknak, nem élünk velük egész nap, nem látjuk őket reggeltől estig. Ezért tanulnunk kell tőlük és róluk. Ellenkező esetben éppúgy a tudás hiányát jelzi az ideológia gyártás, az emberként kezelés, mint a fizikai erőszak alkalmazása.
Szabó Emese lovas tréner, coach

A Mentalista titka

A mai világban azok érvényesülnek, akik jól bánnak az emberekkel, jól értik az emberi viselkedést. Ennek egy kétélű eszköze a Cold reading, ami viszonylag egy ismeretlen fogalom. Az ún. cold reading (hideg olvasás) néhány speciális technikát ötvöz, melynek segítségével bizonyos emberek képesek rövid idő alatt részletes információkat levenni egy másik személyről. Ezen technikák gyakorlott használója akár minden korábbi előismeret nélkül pillanatok alatt le tud olvasni jó néhány információt a környezetében lévők testbeszédéből, korából, ruházatából, hajviseletéből, neméből, szexuális beállítottságából, vallásából, etnikumából, műveltségéből, beszédstílusából, származásából, a hangsúlyaiból stb. Valószínű te is találkozhattál már olyan emberrel, akiről azt érezted beléd lát, mindent tud rólad, pedig nemrégóta ismered. A cold reader önmagában nem pozitív vagy negatív előjelű, de érdemes résen lenni és jobban figyelni magunkra vagy beszélgető partnerünkre. Ehhez jó tudni, mik a jellemzői a "cold reader-ségnek": • nagy valószínűségű találgatásokra építenek az adott témakörben, • folyamatosan igyekeznek leszűrni minden apró visszajelzést, hogy a jó irányban tapogatóznak-e, • megerősítik, kihangsúlyozzák, esetenként tovább is építik a megerősített megállapításokat, illetve gyorsan témát váltanak, ha téves úton indultak el, • együttműködésre bírják a másik felet, mert a hatásos cold reading legfontosabb eleme maga a beszélgető partner, aki lelkesen igyekszik valós, saját témákhoz kötni vagy értelmezni a homályos kijelentéseket, hozzásegítve a cold readert a helyes megérzésekhez, • a cold reader miután nyugtázta, hogy az alany hajlandó együttműködni, általában tapogatózó megállapításokkal vagy kérdésekkel kezd. Ezekre az alany valamilyen visszajelzést ad a reakcióival, akár szándékosan, verbálisan, akár önkéntelenül nonverbálisan, melyekből a cold reader tovább építkezhet vagy korrigálhat. A beszélgetés során a legapróbb nyomok, az arckifejezés vagy testtartás megváltozása is jelezheti a cold readernek, hogy az adott próbálkozása talált-e vagy sem. Mivel az idő zömében a cold reader a sikeres témákat fejti ki vagy nyomatékosítja, és viszonylag hamar odébbáll a téves nyomokról, a beszélgetőfélben azt a benyomást keltheti, hogy sokkal többet tud az érintett témákról, mint egy átlagos idegen. Az egyik legismertebb könyv a cold reading technikákról a The Full Facts Book of Cold Reading című kiadvány, melyet egy híres brit illuzionista, Ian Rowland írt. Ebben a könyvben több mint húsz különböző technikát taglal. Például: A sörétes puska technika A "sörétes puska" (angol Shotgunning) egy gyakran használt cold reading-technika. A cold reader nagyon általános dolgokkal kezdi a beszélgetést. Szinte biztosan lesz olyan téma, ami teljesen vagy legalább részben érinti a másikat. A cold reader figyeli a reakciókat (különös tekintettel a testbeszédre, hangsúlyra), és folyamatosan szűkíti a témát, melyekre pozitív visszajelzés érkezett. Gyakran érzelmi reakciókat kiváltó kijelentésekkel dolgozik, ami megkönnyíti a szűrést. Ezt a technikát a sörétes puskáról nevezték el, mivel az sok apró sörétet lő ki, melyek közül néhány célt talál, néhány pedig nem. A kellően nagyszámú témából biztosan lesz egy-két találat. A Barnum-hatás A Barnum-hatást P.T. Barnumról, egy amerikai showmanről nevezték el. Az ún. Barnum-állítások olyan kijelentések, amelyek személyesre szabottnak vannak beállítva, ám rengeteg emberre igazak. Bár látszólag konkrét és részletes információk vannak bennük, a megfogalmazás gyakran nyitott, hogy a lehető legnagyobb mozgástér maradjon a testre szabott értelmezésre. Kimondottan azzal a céllal készültek, hogy a beszélgető társból előhozzák az azonosuló reakciókat. A hatásmechanizmus elsősorban a másik fél azon igyekezetére épül, amellyel próbálja kitölteni a részleteket az általános szövegben, illetve hogy kapcsolatokat keres az elhangzott szöveg és a saját élete között. (Gyakran az egész életüket lepörgetik a fejükben, hogy megtalálják ezt a kapcsolatot, és közben ha kell, többféleképpen is újraértelmezik a mondatokat, hogy alkalmazható legyen rájuk.) Egy tehetséges vagy kellően erőszakos cold reader akár bele is beszélheti az alanyba, hogy az elhangzott mondat valamilyen vonatkozásban igaz rá. Van, hogy elegendő többször elismételni, hogy ismerjék be az összefüggést. Néha pedig az a célravezető, ha a másikat hibáztatják, hogy valószínűleg nem gondolkodik elég erősen, vagy elfojt valamilyen fontos emléket. A cél minden esetben az, hogy a beszélgető társ megadja magát, és kösse valami valós vagy megtörtént eseményhez az elhangzottakat. Ilyen mondatok például: • "Úgy érzem, néha bizonytalan vagy főként ismeretlenek között." • "Problémáid vannak egy baráttal, főnököddel vagy hozzátartozóval." A szivárványtrükk A szivárványtrükk egy sajátosan megfogalmazott állítás, amely egy időben ruházza fel az alanyt egy bizonyos tulajdonsággal vagy személyiségjeggyel, valamint annak ellenkezőjével. Egy ilyen kijelentéssel a cold reader lefedhet minden eshetőséget, és úgy tűnhet az alanynak, mintha egy pontos következtetést vont volna le, holott az ilyen szivárványmondatok homályosak és gyakran ellentmondásosak. Ez a technika bátran alkalmazható, mivel a legtöbb ember az élete során már biztosan átélte egy adott érzelem mindkét oldalát. Néhány példa ilyen mondatokra: • "Rendszerint optimista és vidám ember vagy, ám volt olyan időszak az életedben, amikor nagyon magad alatt voltál." • "Többnyire kedves és megértő ember vagy, de ha valaki visszaél a bizalmaddal, nagy haragot érzel." A cold reader sokféle tulajdonság közül választhat, kigondolja az ellenkezőjét, és összeköti a kettőt egy kellően homályos vagy általános mondatba különböző kitételekkel, úgy, mint idő, kedv, lehetőség, emberek stb. Ha van cold reading, akkor létezik hot reading is. Az ún. hot reading (forró olvasás) előzetesen megszerzett tudást használ, a cold reading pedig a fentebb bemutatott általános feltevéseket és következtetéseket, melyeket a helyszínen von le a cold reader. Ha ezeket a pszichológiai trükköket ügyesen használja valaki, azt a benyomást keltheti, hogy valamilyen természetfeletti adottságokkal rendelkezik. Valójában azonban az elhangzott állítások az emberiség 99%-ára igazak, nemtől, kortól, világnézettől, kultúrától vagy nemzetiségtől függetlenül. Tehát ahhoz, hogy másokat jó esetben befolyásolni, rosszabb esetben manipulálni lehessen bizonyos pszichológiai trükkök használata áll a háttérben, nem földöntúli hatalom, hanem az emberi természet és az úgynevezett "cold reading" technika ismerete.
Szabó Emese lovas tréner, coach

Élni tanulni a lovaktól

"Vezesd a lovad a pályán egy körön keresztül és megmondom ki vagy." Persze, ez nem így néz ki a gyakorlatban, nem ilyen egyszerű bárkiről megmondani milyen személyiségű és milyen ember lehet. Legalább két kör kell hozzá. Neem! A lovakkal való kapcsolatunk sokmindent elárul rólunk, a személyes hatásunkról, befolyásolóerőnkről, döntéseinkről, értékeinkről, félelmeinkről, problémakezeléseinkről, tanulási-alkalmazkodási hatékonyságunkról. A ló asszisztált tréningek és a coachingok során párhuzamokat keresünk a lovak és az emberek között és ezekkel a tanulságokkal segítünk új nézőpontokat találni, magabiztosságot nyerni, konkrét módszereket, eszközöket megismerni és a megakadásokon túllépni. Sok állattartó mondja azt, hogy "ő az állatait jobban szereti, mint az embereket." Bizonyos napokon ez számomra is teljesen jól érthető, ugyanakkor a mindennapjainkban nem tudjuk elkerülni az emberekkel való találkozásokat, az ügyintézést, a közösségben munkálkodást, a vásárlást, a közlekedést. Ezért hasznos megtanulni bánni az emberekkel is. A ló asszisztált tréning és coaching ebben segít és bár története nem olyan régi Magyarországon, a lovakat régóta használják az emberek terápiás vagy tanulási célra, így nem egy felkapott és múló divatról beszélünk, hanem egy régóta ismert folyamatról, amit az utóbbi évtizedekben háttérbe szorítottak, de napjainkban újraélesztjük és újraértelmezzük. Miért jó a lovaktól tanulni? - Mert nem érdekli őket az öltözetünk, a rangunk, a státusunk, az, hogy mit szeretnénk sugallni magunkról, egyszerűen átlátnak a bennünket körülvevő falakon és - szakképzett lovastréner/coach segítségével - segítenek megtalálni valódi énünket, kiaknázni erőforrásainkat. Megmutatják pl., • a kommunikációnk egyértelműségét vagy annak hiányát, • azt, hogy hogyan tudunk bizalomteli légkört kialakítani vagy épp elrontani egy alakuló bizalmi kapcsolatot, • hogy igazságos és következetes vezetők vagyunk vagy zsarnokok, • hogy milyen konfliktuskezelési stratégiákat használunk, • hogy hogyan fejezzük ki az érzelmeinket, • hogy milyen gyorsan tudunk egy új helyzethez alkalmazkodni, • hogy mekkora sebességgel tanulunk és építünk be új információkat vagy cseréljük le a régieket, • hogyan dolgozzuk fel a sikereinket és kudarcainkat. Ezek a tanulási helyzetek nem igényelnek semmilyen lovastudást, lovas előtanulmányokat, hiszen kinek-kinek az élethelyzeteivel, problémáival foglalkozunk vagy képességeit fejlesztjük és nem lovaglást oktatunk. Az sem baj, ha valaki fél a lovaktól, hiszen az életben is számos helyzet van, amitől félünk, szorongunk, így ez is egy tanulási, megtapasztalási - ráadásul védett - lehetőség. Felismerése annak, hogyan küzdjük le a blokkjainkat. Hogy ez félelmetes? Sokak számára idegen és ijesztő az, hogy megismerjék önmagukat, ezért hárítanak és nem foglalkoznak vele. Saját magunk megértése ugyanakkor megkönnyíti az életünket, segítségével elkerülhetünk olyan helyzeteket, amiben nem vagyunk jók vagy sikeressé formálhatjuk az életünket. A XXI. század a változások, a kiszámíthatatlanság időszaka, így azok lesznek benne sikeresek, akik a lehető leggyorsabban képesek a változásra, az alkalmazkodásra. Ezek a tulajdonságaink nemcsak a lókiképzés során és nemcsak a lovas embereknek fontosak, hanem a mindennapi életünkben, a családunkban, a munkahelyünkön is. A fejlesztő munka során a lovas tréningeken csoportban, a lovas coachingban egyénileg dolgozom emberekkel, lovakkal, helyzetekkel és ezenközben tanulják meg a résztvevők a lovaktól azt a titkot, amit ők 5o-6o millió éve ismernek és amit a tréningeken a feladatok végrehajtása közben megsúgnak. Nekünk "csak" meg kell(ene) hallanunk....Szabó Emese lovas tréner, coach

One direct rádió - interjúk

"Tréningeket és előadásokat tartok önismeret, kommunikáció, konfliktuskezelés, vezetővé válás területeken. Ebben a fejlesztő munkámban lovak segítik a résztvevőket abban, hogy jobban megismerhessék önmagukat. A lovak tükröt tartanak elénk. Előadásaimon sokszor megkérdezik, hogy szerintem éreznek-e a lovak? Én néha inkább azt kérdezném meg, hogy éreznek-e az emberek? Valószínű most többen felszisszentetek, de coachként/trénerként gyakran tapasztalom a kiüresedést, az álságosságot, az álarcviselést, a másik kihasználását, a megjátszást, az alibizést. Erre a lovak nem képesek. Ők nem ítélkeznek, és nem ítélnek el, nem hazudnak és nem szőnek terveket ellenük. Arra reagálnak, amilyen ott, abban a pillanatban, a jelenben vagy velük, ahogy ott viselkedsz. Azt is megengedik, hogy tévedj, adnak egy újabb esélyt, hogy kijavítsd a tévedésed. Kezdheted tiszta lappal. Az a fontos nekik, hogy korrekt és igazságos legyél velük. Szerintem sokat lehet tanulni abból, ahogy a lovak egymáshoz viszonyulnak, hogy milyen értékek mentén léteznek évmilliók óta, mint prédaállatok. Mert léteznek. Nem pusztultak ki, mert tudnak valamit."

Éreznek a lovak ?

Tökéletesen éreznek, érzékelnek minket és nagyon finoman tudnak segíteni. Egy barátnőm lovával történt egy súlyos baleset, amitől nagyon elkeseredett és szomorú volt. Aznap az orvos kb. 50 öltéssel varrta a lovát, aki bódultan pihent a boxban. Mondtam a barátnőmnek, hogy menjen ki a legelőre az én lovamhoz, ő majd segít kicsit megnyugodnia. Hitetlenkedve, kicsit gépiesen cselekedve, de kiment a legelőre. Ahogy a lovam meglátta őt, rögtön elindult felé, majd szoros követésben, de nagyon figyelmesen, nyugodtan kísérte őt. Majd megálltak és Báró lehajtott fejjel, halkan szuszogva, kicsit hozzáérve a barátnőmhöz, csak állt. És csak úgy volt. A jelenben. Követelőzés nélkül. Csak adott. Figyelmet, erőt, reményt. Érezte, hogy most ezt kell tennie.

Fantasztikus élményekkel gazdagodom

amióta lovakkal és lovasokkal foglalkozom. Olyan élményekkel, amik - azt gondolom - nemcsak rám vannak nagy hatással, és tesznek boldoggá nap, mint nap, hanem mindenkire, aki hagyja, hogy megérintse őt a lovak üzenete. Sokaknak meg kéne élnie ezeket az érzéseket. Igen, nem véletlenül mondok érzést, mert nem hiszem, hogy mindenkinek lovagolnia kell, hogy lovaglás technikákat, módszereket kéne elsajátítania, de megtapasztalni, hogy milyen egy 5-600 kg-os ló barátsága, azt igen. Két kis történet ezekről az érzésekről: Gyerektábort szerveztünk, ahol rutinos lovasnak mondható fiatalok lovagolnak. A tábor egyik programja, hogy önismeret, stresszkezelés témában tréningezünk lovakkal. Hatalmas élmény azt látni, ahogy megnyílnak a gyerekek és átszellemülten, önfeledt boldogsággal az arcukon ülnek a lovon. És olyanokat tapasztalnak meg, amiket a lovaglás órákon nem pl. milyen zabla nélkül, szőrén ülni a lovon, egy szál madzaggal irányítani, vagy egyensúlyból lovagolni. Mintha kicserélték volna őket! Ami vicces volt, hogy a lovarda tulajdonosa is részt vett, eleinte nézőként, majd önfeledt résztvevőként. Mokka egy 7 éves póni. A gazdája keresett meg, azzal, hogy nem nagyon bír a lóval terepen. Bakol, visszafordul és folyamatosan legel kint, menet közben is. Már fél is tőle. Szépen az alapoktól kezdtük a munkát, tisztelet és bizalomépítés voltak a feladatok.. Egyik nap elengedtem Mokkát a nagy pályán, majd hívtam, hogy jöjjön hozzám, kezdenénk az edzést. Persze, hogy nem jött. Volt fű és alma a földön. Szépen, nyugodtan elkezdtem hajtani és nem hagyni, hogy egyen, de én nagyjából egy helyben álltam. Érdekes volt figyelni, hogy eleinte nem hitte el, hogy olyan messze vagyok tőle és mégis az történik vele, amit én akarok. Ennek az lett az eredménye, hogy rövid tesztelés után, odajött hozzám. Ezt sem semmi élmény megtapasztalni, de nekem a gazdája arca volt érdekes. Csodálkozástól elkerekedett, könnyes szemmel figyelte, hogy válik együttműködővé a lova, és dönt úgy, hogy az alma helyett a velem való munkát válassza. Eddig ez elképzelhetetlen volt, szerinte.
Szóval ezek miatt a hétköznapi csodák miatt érdemes lovakkal és olyan emberekkel foglalkozni, akik szeretik a lovakat. Szabó Emese lovas tréner, coach

A szem a lélek tükre

"Sokan tartják úgy, hogy a lovak szeme nem olyan kifejező, mint a kutyáké. Pedig, ha lecsendesedünk, és valódi figyelemmel szemlélődünk, csodákat látunk. Én, ha belenézek a lovam szemébe látom a Múltat. A múltat, ami az ő esetükben több millió év: szabadon, száguldva, zabolátlanul. De látom a fájdalmat is. A háborúkat, ahol ágyút húzattunk velük, a bányákat, ahol sötétben dolgoztattuk őket, a versenyeket, ahol pénz nyeremény reményében hajszoljuk és verjük őket, akár a halálba is. És látom a Jelent. A kérlelést, a bizalmat, az együttműködési szándékot. A hitet, hogy Te jobb leszel hozzá. Ezért foglalkozom lovakkal és azokkal a lovasokkal, akik vissza akarják adni ezt a hitet nekik."

5 jel, hogy lovas coachingra van szükséged

A lovak évezredek óta segítenek az embereknek, nemcsak abban, hogy szekereket vagy ágyútalpakat húztak, hanem pszichés problémáink orvoslásában is. A 20. század közepére azonban a lovak elvesztették korábbi szerepüket az életünkben, és most napjainkban keresik új helyüket, új szerepüket. A városi ember eltávolodott a természettől és így a lovaktól is. Míg nagyapáink idejében teljesen megszokott volt, hogy ló van a háznál, ma vannak, akik úgy nőttek fel, hogy nem láttak lovat.
Mi a lovak titka?
Melléjük állva kicsinek és törékenynek érezzük magunkat.
Teljesítményüket nézve elhűlve csodálhatjuk teherbírásukat, ruganyosságukat és kitartásukat.
A lovak szabadságra születtek és ez megszólítja lelkünk szabad részét.

Testhőmérsékletük 1 fokkal magasabb, mint a miénk, így nyugtatólag hat érintésük.
Keveset tudunk róluk, életükről, kommunikációjukról, ezért felnagyítják félelmeinket.
Hátukon ülve mozgásuk agyunk járásért felelős területét stimulálják, így segítenek harmóniába kerülni.
A sor még folytatható lenne. A lovak hatásairól bővebben olvashatsz a LOVAKKAL. EGYÜTT. című könyvemben.

A lovakkal támogatott fejlesztések (tréning, coaching) életünk csaknem minden területén segítenek.

Mi az az öt jel, amiből észre veszed, hogy tréningre, coachingra van szükséged?

1. Ha elakadtál, nem tudsz egy helyzetet megoldani, nem működnek a megszokott megoldásaid.
2. Ha kíváncsi vagy arra, hogy egy ló milyen segítséget tud adni egy embernek.
3. Ha több dolgot kipróbáltál már, de nem hozták meg a várt eredményt.
4. Ha szívesen mozdulsz ki a betondzsungelből a természetbe.
5. Ha más minőségű életet szeretnél magadnak és ezért hajlandó vagy változni.

Ha akár egynél is magadra ismertél, akkor válassz szolgáltatásainkból és keress meg minket.

Lovakkal együtt könyv- Önismeret nem csak lovasoknak

Már rendelhető Szabó Emese Hajnalka lovas tréner és lovas coach "Lovakkal együtt" című könyve. Lapozzon bele virtuálisan! A gombra kattintva tekintse meg a könyv részetes ismertetőjét vagy keresse fel közvetlenül a www.lovakkalegyutt.hu webcímet!

Bővebben

Helyszín, elérhetőségekKapcsolat

Helyszín

Kajászó, Fejér megyében, Budapesttől csak 35 km-re, az M7 autópályától 2 km-re fekvő kis, barátságos település. Itt található a Szentpéterpusztai lovarda, ahol - előzetes időpontegyeztetés után - szeretettel várlak ló asszisztált képzéseimre.
Képzések kihelyezett formában vagy Kajászón vehetők igénybe.

Elérhetőségeink:

További információért kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi elérhetőségeken, vagy használja az üzenetküldő űrlapot!

Állatasszisztált-tréning & Coaching Központ
Szabó Emese Hajnalka
info@allatasszisztalttreningek.hu
+36 30 9828 718

Biztonsági kód